Születési év: 1986
Iskolák: Mátyás király Általános Iskola (Kecskemét), Piarista Gimnázium (Kecskemét)
2 éves újságíró képzés (Székesfehérvár), Turizmus-Vendéglátás (Szolnok)
Hobbi: foci, horgászat

Mindig nagy csodálattal figyeltem azokat a fiatalokat, akik a közös családi vállalkozás megannyi nehézsége, egyet nem értés és esetleges konfliktusa mellett is képesek nagyfokú tiszteletet és kellő alázatot mutatni a szülők és a szakma iránt. Gulyás György (29) kecskeméti fiatalemberrel „szúrós terepen” beszélgettünk édesanyja jelenlétében, és azonnal feltűnt, mekkora tisztelettel van irányába. Ahogyan ő mondja: „Anyukától és Apukától még mindig nagyon sokat tanulok, s természetesen még tanulni is szeretnék! Szerintem sosem lehet azt kijelenteni, a mesterség elsajátítása befejeződött.”

S valóban, tanultál ezt is azt is, megismerkedtél az újságírás, a média különös világával, belekóstoltál a turizmus-vendéglátásba. Most mégis itt vagy milliónyi méh közvetlen közelségében, s egy jól prosperáló méhészetet erősítesz immár. Milyen megállókon át jutottál vissza a családi vállalkozásig?
-Már kissrácként nagy terveket szövögettem, hogy sportriporter leszek. Igazi focirajongóként Vitray Tamás, Knézy Jenő nagy ikonjai mélyen hatottak rám, s baráti gombfoci meccseinket mindig hangos, élő tudósítás kísérte, ahogyan a „nagyoktól” lestük el. S mert hittem, terem babér ezen a területen, így az összes létező foci-szakirodalmat beszereztem, elolvastam, továbbtanulni is erre a pályára készültem. Focit közvetíteni, ez volt minden vágyam. Az újságíró képzéstől többet vártam, az elhelyezkedési lehetőség is igen korlátozott, nekem sem ment zökkenőmentesen. De hiába dolgoztam újságnál, vezettem focibajnokság idején „fociteraszt”, mégsem volt az igazi. Ez mellett ott volt a turisztika-vendéglátás, egészségturizmus szakirány, ami szintén nem hozott kiteljesedést, ahol ma már látom mekkora lehetőség lett volna egy testhezállóbb szakdolgozati témaválasztásban: nevezetesen a vendéglátás és méz kapcsolatkörében munkálkodni tovább. Pár éve döntöttem, hogy elvégzek egy méhész tanfolyamot, s szüleim mellett dolgozgatok.

Milyen időkre nyúlik vissza a méhekkel való kapcsolatotok?
- Családunk több generáció óta foglalkozik méhészkedéssel, 1936-ban dédszüleim már tartottak méheket. Sok újítást dolgoztak ki akkor, ami könnyebbé tette a munkájukat, később ezek apáról fiúra szálltak. A szülők a gyermeknek adták át a tudást, így tanult bele Édesapám is a szakmába, s miután Édesanyámmal megismerkedtek, Apu mellett ő is mindent elsajátított, amit lehetett. Öcsémmel, Gáborral mi magunk is a méhek között nőttünk fel, szinte ahogy járni tudtunk, már a kaptárak körül rohangáltunk. Sőt bánatpénzt is kaptunk, ha méhszúrást kaptunk, bizony minden baleset 50 forintot ért. Idővel egyre több munkafolyamatba kapcsolódtunk bele testvéremmel. Rengeteget utaztunk, megismertük az ország legszebb vidékeit. Kerestük az újabb helyeket, s éjszaka zseblámpával világítottunk az úttalan utakon, esett már szét kaptár a kezünkben, kergettek meg méhek. Jutott szépből és izgalomból is bőven. Azt mondhatom, nagyon kalandos és színes gyermekkorom volt. Láttam felnövekedni a vállalkozást, amelyet sok szorgalom és odaadás révén emeltek szüleim a mai szintre. A munka szeretetének és a méhek tiszteletének példája mindvégig jelen volt a felnőtté válásom alatt. Megértettem, hogy sok más jellegű vállalkozástól eltérően itt nem az ember az úr, hanem a méhecske irányít. Szigorú és csodálatra méltó társadalmukat addig lehet háborgatni, amíg azt ők engedik, s a munka is akkor fejeződik be, amikor úgy döntenek. Azt hiszem, szüleim kivívták a szakma tiszteletét, elismerik ma Őket a méhészek között. A sokáig 80 körüli méhcsalád állomány 250-es számra duzzadt, miután Édesanyám már nem a főállása mellett tevékenykedett, hanem a teljes idejét csak ez töltötte ki.

Ahogyan beszélsz a méhekről, nem gondolná az ember, nem azonnal a családi vállalkozásban folytattad. Hol tartasz most az úton?
-Az iskoláim befejezése és az újságnál töltött időszak után, és egy kicsit a csalódások hatására döntöttem el, hogy elvégzek egy méhész sulit. A korábbi nappali képzések mellett aktívan részt vettem minden otthoni méhészeti feladatban, szinte folyamatosan ott voltam, ha szükség volt rám. Akarva akaratlan ragadt rám a tudás Apuka és Anyuka mellett, mint ahogy a méhekhez, a méhészethez való hozzáállásban is ők voltak a példa előttem.
Az első fordulat, amikor felnyílt a szemem, a méhésztanfolyamon történt. Itt azzal szembesítettek oktatóim, szerintük jóval több a szakmai tudásom, minthogy sem újat tudtak volna tanítani. Szerintük készen vagyok, s szüleim mellett lenne a helyem, akiktől további fortélyokat sajátíthatok még el. Valóban gondolkodóba estem, s végül hallgatva a tanácsokra, most itt vagyok. Az idei lesz az első év, amikor már teljes emberként foglalkozom a méhecskékkel.

A magyarok nagyon híresek az akácmézükről, a hazai fogyasztásban is ez dominál. Nálatok milyen különleges szervezést igényel ez a vállalkozásban?
-Azt fontos megemlítenem, hogy Magyarországon az egyik legjobb fajta méh, a krajnai vonal fordul elő elsősorban, mi méhészek büszkék lehetünk rá, szerénység nélkül állíthatom. Mivel az akácméz nem csak a hazai mézfogyasztásban áll első helyen, de a külföldi értékesítésben is a legnépszerűbbek közé soroljuk. A mi méhészetünkben is az akácra vannak legjobban felerősítve a méhek, s erre a feladatra koncentrálunk egész évben. Akácszezon előtt virágzik a repce, ami kiváló a méhek tél utáni megerősödéséhez. De nagyon fontos, ha túlnyomórészt akácot szeretnénk, ne túl hamar, ne idő előtt erősödjenek meg. Amikor túl korán következik be a méhcsalád megerősödése, már nem nagyon tudunk trükközni. Ha ez az akáchordás idejére tehető, a szaporodási láz eredményeképpen messze alulteljesítenek hordásban. A repcétől képesek teljesen megbolondulni, és akár még az akácerdőn is átrepülnek, hogy megszállják a „lábszagú” sárga táblákat, ahogy mi nevezzük. Amikor az akác a fő növény, messze elkerüljük a repcét, nem kísértve a méheket. A mézek tisztaságát mindig bevizsgáltatjuk akkreditált laborban.
Igyekszünk megőrizni mézeink sajátos és tiszta jellegét, ezért termékeinkre nem jellemző az ízesített, egyéb adalékokkal kevert portéka.
A hazai mézfogyasztási kultúrában sok fura tévhit uralkodik állagról, ízről, színről, amit nehéz megváltoztatni. Gyakran tapasztaltam kézműves vásárokon, hogy oda-vissza forgatják a vásárlók a megtöltött üveget. Kérdezem tőlük: Mit néznek ennyire „szakavatott szemmel”? - ”...hogy milyen gyorsan halad a levegőbuborék, mert úgy hallották, abból lehet következtetni, valódi-e a méz.” Csak mosolygok rajta, s néha magam is játszom a vásárlóval ezt a buborék-kergető játékot, aztán elmesélem, hogy nem ebből derül ki, miért valódi a kezében tartott méz. Az emberek többsége azt gondolja, a méhész élete könnyű, és munkamentes, mert télen alszanak a méhek, nyáron pedig dolgoznak helyettünk. Igyekszem sok tájékoztatást adni a méhek életéről, magáról a szakmáról, élő méheket is viszünk ki, sok esetben még a kaptárt is meg tudják szemlélni. Örülök, hogy a felmerülő kérdésekre őszintén és hitelesen tudok válaszolni, hiszen sok tapasztalattal egyenesen a termelésből megyek a kézműves vásárokba.

Milyen sikerekről tudsz beszámolni?
-Más tollával nem szívesen ékeskedem, de természetesen, ha a méhészetünk bármely tagja eredményt ér el, az elismerésnek mindenki örül. A megmérettetések fontosak számunkra. Talán ez ad mindig új lendületet egy-egy kísérletezésnek, ez mozdítja elő a további munkásságot. Édesanyám nagyon szerény rá, pedig ő nyerte el az ország legjobb vegyesvirág-méze díjat. A legnagyobb elismerést mégis csak maga a vásárló adhatja, amikor elégedetten tér vissza hozzánk. Számunkra a korrekt piaci magatartás mindenek felett áll, így más területek regionális vásáraiba sem megyünk. Nekünk elsősorban a kecskeméti, a veszprémi környék jelent piacot, illetve Budapest térsége. Saját sikerről még nem számolhatok be, de küszöbön álló terveim megvalósulása után, bízom benne eredmény is követni fogja a projekteket.

Hogyan képzeled el a jövőbeni vállalkozásodat?
- A Közeljövőben a célom, hogy teljesen leváljak és függetlenedjek a szülőkről, de még mindig nem érzem úgy, hogy ez szülői támogatás nélkül menne. Hiszen sosincs 2 egyforma esztendő, mindig, más és más problémákkal kerülünk szembe. Viszont néhány pontban érzékeny területet érint a közös munka, ami a családi kapcsolat rovására mehet. Idestova 30 éves vagyok, s bár tudom, hogy sok-sok évig nem nagyon tudok egy önálló vállalkozásból kivenni, hanem a megerősítés érdekében visszafogottnak kell lennem, de tulajdonképpen mégis az anyagi függetlenedést szeretném majd elérni. Szeretném, majd én is ugyanúgy tovább folytatni ezt a szép, és munkával teli szakmát, mint ahogyan édesapám, és nagypapám tette. Megtartani a szerénységüket, becsületességüket, Tölük tanult, elleset technológiával de mindenféleképpen szeretném a jelen és jövő technikai „újdonságait” is valamelyest beépíteni a saját méhészetemben! Hiszen haladni kell a korral. Jelenleg 13 saját méhcsaládom van, amelyekkel kísérletezhetek, amelyek már nekem hordják a hasznot. Ötletekből akad bőven.

S mik a küszöbön álló terveid?
-Itt, ahol most beszélgetünk nagyszüleim birtokán, innen indult el minden. Számos őshonos fa árnyékában szeretnék egy bemutató méhészetet kialakítani, ahol óvodás és iskolás gyerekek, akár munkahelyi csoportok megismerkedhetnek a méhész mesterséggel, kóstolhatnak, fogyaszthatnak. Sőt még egy apiterápiás lakrészben relaxálhatnak is. Ez egy kaptár-faház együttes, melyben a szellőzés révén a méhek levegője a légtérrel keveredik. A döngicsélő állatok megnyugtató hangja ellazít, az áramló levegő pedig gyógyító hatással bír.
De első igazi nagy ötletem a Hírös Város Méze projektben teljesedik ki. Minden tájegység sajátos növényfaunával rendelkezik, amely az ott termelt mézben tükröződik vissza. Kecskemét városra jellemző növényvilág karakteres mézével ezen a néven foguk hamarosan a piacon megjelenni. Talán a Hírös Hét Fesztiválom már találkozhatnak a vásárlók vele. Igazi izgalom övezi most az előkészületi munkákat.
Ma már a méhek körüli gondolattal kelek és fekszem, s bár jó lett volna sport riporterkedni, örülök, hogy visszatértem a gyökerekhez.

Hornyák Ildikó